Debrőd település eredetileg nem azon a helyen volt, ahol a mai falu található. Csak annyi tudható, hogy valahol a felföld alsó részén, közel a mai Hetényhez épült ki.  A település alighanem a tatárjárás áldozata lett, ami nemcsak a házak felperzselését, a lakók legyilkolását, hanem minden adat megsemmisítését is jelentette. De az életet teljesen kipusztítani mégsem lehetett. Ahol víz található, ott előbb vagy utóbb az ember is megjelenik.

Szájhagyományokból tudjuk, hogy az új falu a 13. század elején a Szent János forrás mellett létesült. Ez a forrás a mai község felső végében található.  Az öregek elbeszélése szerint az első kezdetleges lakóházat bizonyos Ádám nevű ember építette a Szentjánoska mellett – ahogy a népnyelv használja a forrás elnevezését. Ezt a helyet különben még ma is Ádám-gödrinek nevezik a község lakói. „ A forrásfejből eredő és a falun végigfolyó kis patak mentén építették fel a lakosok apró kis házaikat. A forrás évszázadokon át egyedüli vízszerzési lehetősége volt a község népeinek. Ivóvizét innen nyerte, a kis patak pedig az állatok itatására és a kertek öntözésére szolgált. Emellett kedvező a víz hőmérséklete is: rendszerint 10-12 C – fok az általános hőmérséklete, ezért a vize télen sem fagy be.“- közli a Debrőd történetét feldolgozó monográfiájában Görcsös Mihály.

A forrás felett a mai napig látható a Szent János-kápolna, benne a Nepomuki Szent Jánost ábrázoló szoborral.

1255 Debrőd a jászóvári premontrei prépostság ősi birtoka. IV. Béla a jászói prépostság ún.   újraalapító oklevelében, mint „populi monastieri de Jazou de Debragh…“ néven említi először. A jászói kolostor birtokai déli határainak leírása során ugyanebben az oklevélben az áll, hogy a határ keleti irányból egy szikla felé vezet Debrőd rétje mellett (pratum Debregy). Ezzel az oklevéllel hitelesíti a király, hogy a falut a prépostságnak adományozta. Debrőd 1848-ig a prépostság tulajdonában is maradt.

1330 – tól kezdve a prépostságtól a szepsi polgárok bérelnek itt bizonyos földeket és réteket.

1359 Szőlőtermesztéssel kezdenek foglalkozni Debrőd határában a szepsiek.

1427 A portaösszeírás 15 háztartást említ.

1436 A tornai vár várnagyai: Nádasdi István és Hangoni László, valamint a somodi vámszedőjük, Therek Damján – tornai és udvarnoki segítőikkel együtt – megsemmisítették a debrődi határban a felújított határjeleket.

1438 Tornai Sáfár István fiaival: Szilveszterrel és Vitussal használatba veszi Jászó, Mecenzéf és Debrőd határában az erőket, réteket és földeket. Az év márciusában a debrődi erdőket felgyújtották.

1440 Brandýsi Jiskra János portyázik a környéken és Debrődöt is hatalmába keríti.

1447 Debrőd visszakerül a jászói prépostság birtokába.

1596 A község úrbéri földjeinek telekkönyvi nyilvántartása szerint 68 jobbágy lakik itt. Közülük 12 parasztnak volt egész portája, 37-nek pedig fél portája. Ekkor 19 házas zsellér is élt a faluban.

1599 Mikáczi Miklós a debrődi birtokot Nyáry Pálnak, Bocskay váradi kapitányának ajándékozza.

1612 Pethe László, a jászói konvent kamarájának elnöke veszi birtokába a falut, aki aztán gersei Petheő Ferenc bárónak adja el.

1636 – ig Petheő Ferenc, sztropkói báró birtokaként szerepel.

1642 – ig Lippay György, esztergomi érsek tulajdona.

1648 – ig a szepesi kamarához tartozik.

1699 – ig az egri püspökség tulajdona.

1703 – 1711 II.Rákóczi Ferenc Habsburg-ellenes szabadságharca alatt a község elnéptelenedett, amihez a pestisjárvány is nagyban hozzájárult.

1715 A török kiűzése után mindössze 5 jobbágy és 1 zsellér háztartása maradt. A jászói prépostság később magyar lakossággal telepíti be a községet, akiknek a leszármazottjai a mai napig itt élnek. Szeged környékéről juhászokat is telepítettek ide.

1734 A római katolikus iskola megnyitásának feltételezett időpontja.

1772 A családok száma 50-re emelkedett.

1828 A nyilvántartás 93 házat és 657 lakost említ.

1848 A magyar szabadságharc eszméje az ittenieket is lelkesedéssel tölti el. A honvédhadseregbe 10 debrődi lakos vonult be, akiket a 20. kassai honvédzászlóaljba soroltak be.

1851 Debrőd tiszta katolikus falu, 659 lakossal.

1854 A debrődi iskoláról fennmaradt első latin nyelvű említés. Tanítóként Fejérváry János a haláláig, 1889-ig működött itt.

1866 A határ tagosítása.

1893 Debrőd község földbirtoka 452 kat. hold.

1900 724 a falu lakosainak száma.

1911 Nagy tűzvész pusztítja a községet. Állami támogatással a rétek öntözésére csatornát építenek ki.

1914 Az I. világháborúba 81 helybeli lakosnak kellett bevonulnia. Az orosz- és olasz frontokon közülük 9-en vesztették az életüket. A háború összesen 14 debrődi lakos életét oltotta ki.

1918 tavaszán Kun Béla magyar bolsevik csapatai foglalták el a községet. Debrőd néhány napra harctérré vált. 14 nap múlva szorította ki innen a magyar vörös hadsereg katonáit a csehszlovák katonaság. A trianoni-döntés értelmében Debrőd is a Csehszlovák Köztársaság része lett.

1938 A Bécsi döntés következtében a község visszakerül Magyarországhoz.

1939 Kiépítik az összekötő utat Debrőd és Hetény major között.

1944 Áldozócsütörtökön belecsapott a templomba a villám. 4 hívő meghalt, több mint tízen megsebesültek.

1945 A II. világháború harctereiről 23 helyi lakos nem tért haza. A község újra Csehszlovákia része lett. A magyar nemzetiségű lakosokat megfosztották polgárjogaiktól, iskolájukat bezárták.

1947 Néhány családot a Csehszlovákia és Magyarország közti lakosságcsere keretében áttelepítettek Magyarországra, illetve erőszakkal kényszermunkára deportáltak Csehországba.

1948 Megszűnik a magyarok üldözése.

1950 Megindul a szocialista falu kiépítése. Elveszik a parasztok földjét, megalakítják az Egységes Földműves Szövetkezetet. Engedélyezik a magyar tannyelvű oktatást. Megalakítják a Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kulturális Szövetségének, a Csemadok-nak  helyi szervezetét.

1952 A Bakóc forrásból bevezetik a községbe a vizet. Szilárd útburkolattal látják el az utcákat, járdákat fektetnek le.

1972 A helyi efsz-t összevonták a bodollói, a somodi, a jánoki, a makranci és a péderi efsz-ekkel. A közös szövetkezet székhelye Bodolló lett.

1977 Felépült a kultúrház és a helyi nemzeti bizottság új épülete.

1981 A Nepomuki Szt. János forrásnál átadták rendeltetésének a szivattyúállomást.

1988 Már minden helyi út aszfalt burkolatot kapott.

1990 Felépítették az új ravatalozót.

1992 Újjá élesztették az Úrbéresek Társulatát.

1993 Elkezdték a községi vízvezeték hálózat felújítását.

1998 A Szt.László forrásnál megszervezték az első falunapot, haza hívták a Debrődről elszármazottakat is.

2000 Megszervezték a Mészégető Napokat, ezzel adózván a régi mesterségnek, mely a debrődieknek a földművelés mellett hosszú éveken át a megélhetésüket erősítette.

2001 391 lakosa közül 270 magyar,117 szlovák nemzetiségűnek vallja magát.

2007 A Szt.László forrás mellett a régi romok alapjain felszentelték a növény-templomot, és újra indították a nagy hagyományokkal rendelkező búcsújárást. Itt, a Mária-jelenések színhelyén a hatvanas években a szocialista Csehszlovákia ideológusai tiltatták be a búcsújárást.

Közvetlenül a falu felső végén felavatják Szabó Ottó képzőművész fémből készült térplasztikáját, melyen Szent László királyt lovon ülve ábrázolja.

1952.szeptember 8-án jelenéseket láttak a Szent László tisztás felett. Szepsibők két asszony a forráshoz indult, s ekkor egy hatalmas felhő közepén a Szűzanya jelent meg, ölében a kis Jézussal. Nem sokkal később, szeptember 15-én egy szemtanú szerint: „Az egész erdő aranysárga fényben úszott, a nap elvesztette vakító ragyogását, és a szentostyához hasonló fehérségben tűnt fel. Az erdő északi részén irtózatos vörösség hömpölygött. Körös-körül rózsák hullottak a határra.“

A többször megismétlődő esemény hatására búcsújárás kezdődött erre a helyre, amit Csehszlovákia szocialista hatósága 1959-ben betiltott, és a templom romjain belül emelt kápolnát felgyújtották. A nép ennek ellenére továbbra is járt a forráshoz: Máriát dicsérni és imádkozni a vallásszabadságért.

A föld mindig csak nehéz munka árán adta cserébe terményeit. Ezt a debrődi földművelők is tapasztalták és tudják ma is. A mi falunk határa viszont olyan természeti kincsekkel is bír, ami a környékbeli településeken nincs. És ez nem más, mint a jó minőségű mészkő. Nos, földművelő őseink éltek is annak a lehetőségével, hogy a megélhetőségüket ennek a kincsnek a kiaknázásával javítsák. A jászói kolostor számára már a 13. században is égettek itt meszet, de afféle főmesterséggé csak a 19. században vált, ami a 20. század ötvenes éveiig tartott.

A mészégetők a kis-és középbirtokos gazdák közül került ki. A Bakóc-völgyben, a Szt. László-forrás melletti tisztáson égették a meszet – itt nagyon jó minőségű volt, valamint azEreszvényalja nevű erdő mellett, ahol viszont már kevésbé.

A mészégetés technológiája több folyamatból tevődött össze.

1. A mész kibányászása lényegében problémamentes volt, mivel puha kőzetről van szó.
2. Az égetéshez szükséges fát az úrbéresektől vásárolták, az ő erdőikből (tölgy- és bükkfát, ritkábban gyertyán-ölfát vettek).
3. Ezután elegendő követ és faanyagot szállítottak arra a helyre, ahol a kemencét akarták megépíteni.
4. A kemencét a kőzet kibányászása és a többi nyersanyag-lelőhely közelében állították fel. A kiválasztott helyet illetően további követelmények voltak: mocsaras terület, szélmentes hely. A kiválasztott hely közepén vasrudat vertek a földbe, hozzá kötöttek egy kötelet, amellyel mint körzővel, kijelölték körben a kemenceépítés helyét (ez többnyire egy 4 – 5 m átmérőjű kör volt, de kisebb, legkevesebb 2 m átmérőjű körök, ill. kemencék is voltak). Míg más helyeken a kemencét lejtőn, hegyoldalban építették, itt Debrődön ez sík területen történt. Először a kiásott földből egy alacsony rakást (falat) raktak, ez volt a „murik“, amelyet egy deszkadarabbal keményre döngöltek. A kiásott gödör mélysége 1,5 – 2 m volt. A gödör alján egy fűtéshez szükséges nyílást vágtak, egy 20 – 30 cm magas égési teret, s ráhelyezték az égetéshez szükséges faanyagot. Erre tették a mészkő első rétegét. Ezután rakták magát a kemencét, melynek föld feletti része kupola alakú volt. A kemencét többnyire négy ember kezdte rakni, aztán ahogyan keskenyedett, az építők száma is csökkent. Végül a felső részt már csak egy ember rakta, aki a befejezés előtt kimászott belőle. Az építményt kintről fejezték be ékkel – úgy, hogy a boltozata szilárd legyen (az égési tér is boltíves volt). A kemence tetejének befedésére egy lapos kő szolgált (vertyák vagy kicá). A kemence falait aztán az asszonyok nedves földdel kenték ki, melyet alaposan ledöngöltek. A kemence falában nem lehetett egyetlen repedés sem! Miután a kemencét megtöltötték mészkővel, megitták az áldomást. A kemencerakás általában hétfőtől csütörtökig tartott. Egy gyakorlott mészégető évente kb. 20 kemencét épített.
5. A kemencét csütörtök este, vagy pénteken reggel gyújtották be és vasárnapra a mész égetése be is fejeződött. Egy átlagos kemencében 90 – 120 q, a kisebb kemencében 60 – 70 q kiégetett mész volt. Az égetés során fontos volt az egyenletes tüzelés, ugyanis így a jól kiégetett mész teljesen megolvadt, s ezért nem maradt benne kőtörmelék. A végtermék a vajszerű, fehér anyag – a mész volt.
6. Az utolsó előtti fázis a kemence szétszedése volt.
7. A mészkemencénél a meszet hordókba rakva mérték. Egy szekérre általában 10 hordó mész fért fel, ami 10 – 12 mázsának felelt meg. A mészárusításában szinte az egész falu részt vett. Néhány közelebbi- és távolabbi község a mész állandó átvevője volt, de a vevőt többnyire keresni kellett. A nehéz időkben nemcsak a fogattal rendelkező gazdák jártak el faluzni a mésszel, de gyalogosan is hordtak meszet. A Debrőd monográfiáját megíró Görcsös Mihálynak erről a 72 éves Ferencz Károlyné, sz. Molnár Anna így vallott: „Fijatal jány koromba ketten-hárman összeálltunk és háton hordtuk a meszet eladni. Háromnegyedöt bekötöttünk a trótuba és vittük a másik faluba. Mezétláb jártunk, mer szegénység vót.” Ez a megállapítás az első világháborúra és az utána következő évekre vonatkozik.

A meszet eleinte nagyobb részt a templomok és más egyházi létesítmények építésénél használták.  Ezen a vidéken a vályogházakat csak a második világháborút követő évtizedekben kezdték felváltani a téglaházak. Ezekhez már igen sok mészre volt szükség. Nem véletlen ezért, hogy a debrődi népi mészégetés utolsó fénykora is erre az időszakra esett. 

Papp Anna polgármester kezdeményezésére az önkormányzat 1987-ben és 2000-ben „Mészégetési ünnepséget” szervezett, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a mészégetés régi hagyományainak átörökítése a falusi turizmus egyik látványossága lehetne a jövőben.